Letölthető segédanyag a Független Előadó-Művészeti Szövetségtől (FESZ).
A Hajléktalanokért Társadalmi Bizottság 1989-ben megközelítőleg 3 millió magyarországi, lakhatási szegénységben élő emberről számolt be, ez az adat pedig az utóbbi 30 évben gyakorlatilag nem változott. Az elmúlt három évtizedben komoly ellenszélben dolgoztak azok, akik az igazságosabb lakhatás ügyét tűzték zászlójukra. Történeteik egyrészt a fordulatos demokratikus-kapitalista átalakulás ellentmondásait leplezik le, másrészt egy kívánt demokratikus társadalmi működés emancipatorikus kifejeződési formái is. Ezek a szerveződések sokszor nem ápolnak kapcsolatot egymással, a lakhatási válság más-más vetületeit érintik – sőt, esetenként még érdekeik vagy értékrendjük is ütközik –, a lakhatás ügye mégis összeköti őket.
Az EJHA - Emberi Jogi nevelők Hálózata feladatának tekinti, hogy összegyűjtse az interneten elérhető, emberi jogi nevelés foglalkozó módszertani kézikönyveket, oktatási segédanyagokat, kutatásokat, szakmai állásfoglalásokat, ezzel is támogatva a tanárok, képzők, emberi jogi neveléssel foglalkozó más szakemberek munkáját.