Minden, amit az 1%-ról tudni szeretnél!
1. Mit jelent felajánlani az adó 1%-át?
2. Hogyan tudom megtenni a felajánlásomat?
3. Segítsetek! Nem tudom kinek adjam!
5. Mennyit számít az 1% a civil szervezeteknek?
6. Az én 1%-om túl kevés ehhez, és különben sem tudhatom, hogy jó helyre megy-e a pénzem…
7. Oké, hogy jó a civileknek, de miért éri ez meg nekem?
8. Még mindig nem értem: miért az én adómból kell ezt fizetni?
Mit jelent felajánlani az adó 1%-át?
A fizetésünk egy része az államhoz vándorol adó formájában, ennek egy kis szeletéről azonban mi dönthetjük el, hogy mire fordítsuk. Az adónk 1+1 százalékát ugyanis felajánlhatjuk valamely civil szervezetnek illetve egyháznak. Ha nem ajánljuk fel senkinek, akkor az állam rendelkezik róla. Az adót így is, úgyis befizetjük (azaz a legtöbb esetben a munkaadó levonja), az 1% felajánlása tehát nem kerül semmibe.
Hogyan tudom megtenni a felajánlásomat?
Erre az adóbevallásod tervezetének elfogadásával együtt az eSZJA oldalon van lehetőséged az Ügyfélkapu segítségével. A felajánláshoz semmi másra nincs szükséged, mint a kiválasztott civil szervezet nevére (vagy az adószámára, amit biztosan megtalálsz az adott szervezet honlapján).
Ha nincs ügyfélkapus regisztrációd, akkor is felajánlhatod az 1%-odat: ez esetben papíron kell kitölteni egy adatlapot, és postán feladni az adóhivatalnak. A 23EGYSZA adatlap letölthető a NAV honlapjáról.
Évente az arra jogosultak 40-50 százaléka támogat így egy civil szervezetet, az emberek több mint fele azonban nem él ezzel a lehetőséggel.
Sajnos amióta a NAV automatikusan elkészíti az adóbevallások tervezetét, és így ezzel kevesebbet kell az adózóknak foglakozniuk, csökken a felajánlók száma. Ezért is kérünk, hogy szánj rá két percet, hogy így támogass egy számodra is fontos ügyet.
Segítsetek! Nem tudom kinek adjam!
Több tízezer civil szervezet közül lehet választani, biztos, hogy találsz köztük olyat, akit szívesen támogatsz. Sokan foglalkoznak olyan társadalmi kérdésekkel, mint a klímaváltozás, az emberi jogok, az antikorrupció, sokan segítenek hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, lakhatás biztosításával rászorulóknak, fogyatékkal élők életének megkönnyítésével, és rengeteg ügyet lehet támogatni a közvetlen környezetedben is: a volt iskolád alapítványát, a sportegyletet, ahova a gyerek jár, a horgásztavat fenntartó egyesületet, a kedvenc színházadat vagy a helyi kultúrklubot.
Ha nincs ötleted, kinek ajánld fel, itt kereshetsz magadnak civil szervezetet.
Ha a Civilizáció egyik tagszervezetének adnád, arra is van lehetőség. Nézd meg mivel foglalkoznak, miben hisznek, hogyan működnek, és döntsd el, van-e köztük olyan ügy, amire szívesen odaadnád az 1%-odat:
Ki jár jól ezzel?
Lényegében mindenki:
Mi kontrollt kapunk az adónk egy része fölött: ha rendelkezünk, az államnak egy olyan dologra kell fordítania a pénzünket, amire mi szeretnénk.
A civil szervezetek bevételhez jutnak, és olyan feladatokat tudnak elvégezni, amiből aztán a helyi közösség és a teljes magyar társadalom profitálhat.
Az állam pedig megkönnyebbülhet, hogy önszerveződő állampolgárok elvégzik azt a munkát, amire neki már nem jut elég kapacitása.
Mennyit számít az 1% a civil szervezeteknek?
2023-ben összesen több mint 15 milliárd forintnyi felajánlás jutott a civil szervezeteknek. Ez a teljes szektor bevételeinek csupán egy kis része, ugyanakkor korántsem elhanyagolható összeg. Elég csak arra gondolnunk, hogy mindez átszámolva hány millió adag meleg ebéd kiosztására vagy tölgycsemete ültetésére elegendő.
Azt is fontos tudni, hogy a civil szervezetek többnyire nem végeznek gazdasági tevékenységet, amiből finanszírozhatnák a működésüket. Bevételeik jellemzően különféle pályázatokból, magánadományokból, céges együttműködésekből állnak össze, és kevés fizetett alkalmazottjuk mellett nagyban építenek önkénteseik segítségére.
Éppen ezért minden forintnyi adó 1% hozzájárul egy szervezet stabil működéséhez, programjaik megvalósulásához.
Az én 1%-om túl kevés ehhez, és különben sem tudhatom, hogy jó helyre megy-e a pénzem…
Lehet, hogy egy kisebb civil szervezet kevesebb támogatást kap, mert kevesen ismerik őket, ugyanakkor nekik már akár pár tucat felajánlás is jelentős hozzájárulásnak számít, ami komoly segítséget jelenthet munkájuk elvégzéséhez.
A felajánlási lista élén szereplő - jellemzően nagy, a támogatásokért kampányolni is tudó - civilekhez pedig akár több tízmilliós nagyságrendű 1%-os felajánlás is érkezik évente, amiből jelentős mennyiségű segítő munkát tudnak elvégezni.
Néhány civil szervezet bevételeinek akár az 50 százalékát is elérhetik az adó 1%-ból befolyó támogatások.
Láthatjuk, hogy sok kicsi sokra megy, és akár kis, akár nagy szervezet kapja meg a felajánlást, az átláthatóság is biztosított: mivel a civil szervezetek támogatásokból működnek, saját érdekük is, hogy felületeiken rendszeresen beszámoljanak programjaikról, rendezvényeikről, arról, hogy miért dolgoznak, miben hisznek. Emellett törvény is kötelezi őket: éves beszámolóikban fel kell tüntetniük bevételeiket (benne külön az 1%-os bevételeket) és kiadásaikat is. Ezeket a beszámolókat meg lehet nézni a bíróság honlapján a civil szervezetek névjegyzékében. Emellett rendelkezéskor az adózónak lehetősége van a személyes kapcsolattartás engedélyezésére is, hogy a szervezet közvetlenül is beszámolhasson róla, mire költi az 1%-os felajánlásokat.
Oké, hogy jó a civileknek, de miért éri ez meg nekem?
Az alábbiakban összeszedtünk néhány okot, amiért érdemes két percet erre szánni, és rendelkezni az adónk 1%-áról:
A te döntésed: gyakorlatilag bármilyen ügyet tudsz támogatni. Nehéz elképzelni, hogy valaki ne találna legalább egy olyan civil szervezetet, amelynek a működésével és a munkájával egyetért.
A te pénzed: nem kell lemondani róla, hiszen egyszer már befizetted adó formájában. Most viszont lehetőséged van rá, hogy olyan helyre kerüljön, ahova te szeretnéd.
A tiéd is számít: A civil szervezeteknek jellemzően nincsen, vagy minimális mennyiségű saját bevétele van. Pályázatokból, adományokból tartják fenn magukat, egy kisebb szervezet életében már pár tucat felajánlás is jelentős tétel lehet.
Neked is jobb lesz: Mindannyiunk érdeke, hogy mindenkinek legyen lakhatása, lehetősége dolgozni, hozzájusson a megfelelő oktatáshoz, egészségügyi ellátáshoz, jogi segítséghez. A civil szervezetek csökkentik az egyenlőtlenségeket, támogatják azokat, akiknek segítségre van szükségük a boldogulásukhoz. Ha hatékonyan tudják végezni a munkájukat, kevesebb lesz a rászoruló, és több az autonóm, életével boldoguló ember, amitől mindenkinek jobb lesz.
Helyben is működik: Gyakran a helyben aktív civilek gondoskodnak arról, hogy az embereknek legyen lehetősége kikapcsolódni, szórakozni, kulturális eseményeken részt venni a lakóhelyükön. Talán bele se gondoltál, de civil szervezetnek számít minden, a környékeden működő egyesület és alapítvány, jó eséllyel őket is támogathatod az adód 1%-ával.
Még mindig nem értem: miért az én adómból kell ezt fizetni?
Az államot ideális esetben azért működtetjük, hogy a magasan szervezett munkamegosztásnak köszönhetően biztonságban és komfortban élhessünk: az otthonaink megvédenek minket a széltől, esőtől, vadállatoktól és idegenektől, nem kell bölényt vadásznunk és bogyókat gyűjtögetnünk, elég csak bemenni a sarki boltba a gulyáskonzervért, ha pedig betegek vagyunk, akkor ott az orvos, aki meggyógyít. A munkánk összeadódik, a haszon pedig szétoszlik, és a folyamat végén mindenki jól jár.
De egyetlen állam sem működik tökéletesen, és vannak, akik akaratuk ellenére az ellátórendszer perifériájára szorulnak, ahonnan önerőből nem tudnak kitörni. Ennek számos oka lehet, fakadhat az ember önhibájából is, okozhatják nehéz külső körülmények, de az is elég, ha csak egyszerűen rossz helyre született valaki. Magyarországon ma is emberek ezrei élnek olyan településeken, ahol nagyon korlátozottak a lehetőségek: nincsen közlekedési infrastruktúra (értsd: nem jár a busz se), nincsenek munkalehetőségek, évek óta betöltetlen a körzeti orvosi állás, megszűnt az utolsó kisbolt is, szegregált az iskola és még sorolhatnánk.
A segítő civilek valójában egy társadalom doktorai, a társadalmi igazságtalanságok okozta sebeket gyógyítják.
Azzal, hogy az állam lehetővé teszi, hogy az adód 1 %-ával támogasd őket, elismeri, hogy a civil szervezetekre szükség van, és a munkájuk elengedhetetlen ahhoz, hogy egy társadalom egészségesen működjön.
A civilek ráadásul önszerveződő közösségek: olyan alulról jövő kezdeményezések, amik egy kisebb-nagyobb helyi vagy társadalmi problémára válaszul születtek. Minden civil szervezet születése mögött ott áll egy ember, egy csoport, egy közösség, aki cselekvésre szánta el magát. Ha felajánlod az adód 1 %-át, az ő munkájukat is elismered.
Végsősoron pedig mindezzel egy dolgot támogatunk a leginkább: a saját boldogulásunkat.