A demokrácia nem veszélyezteti Magyarország szuverenitását!

Az országgyűlés a napokban tervezi elfogadni az úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, amivel a kormány valójában saját állampolgárait akarja kizárni a demokratikus közéletből, és tovább dolgozik a társadalmi nyilvánosság felszámolásán.

A jelen nyilatkozathoz csatlakozó civil szervezetek és közösségek ezért tiltakozásukat fejezik ki a hatalom érdekeit védő törvényjavaslat elfogadása ellen, és felszólítják a kormányt, hogy hagyjon fel a közügyekben aktív állampolgárok megbélyegzésével és megfélemlítésével.

Az az ország, ahol az emberek nem képviselhetik a saját érdekeiket, nem demokrácia. Ahol a civil szervezetek nem működhetnek szabadon, ott nem érvényesülnek legalapvetőbb jogaink. Ahol az állampolgárokat külföldi érdekek kiszolgálásával vádolják meg, ha elmondják a közügyekról a véleményüket, ott nincs szabadság.

A törvényjavaslat szándékosan homályos, emiatt az új hivatal bármilyen közéleti megnyilvánulásra ráhúzhatja majd, hogy külföldi érdekeket szolgál, és veszélyezteti Magyarország szuverenitását. A hivatal a vizsgálata során hozzáférhet civil szervezetek, cégek, politikai pártok, egyházak, de még egyszerű magánszemélyek bármilyen adatához, velük kapcsolatos információkhoz, beleértve akár érzékeny, személyes adatokat is. Az eljárással szemben semmilyen jogorvoslatra nincs lehetőség.

A hatalom saját állampolgárait veszi semmibe, amikor minden bírálat mögött külföldi érdeket sejtetve akarja elhallgattatni a közélettel aktívan foglalkozókat, legyen szó civilekről, újságírókról vagy a házuk mellett épülő gyár miatt felszólaló helyi lakosokról. 

De szülessenek bármilyen jogszabályok, a jobbító szándékot törvénnyel nem lehet eltörölni. Mindig lesznek elkötelezett emberek, akik fellépnek a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok védelmében. Ahogy reprezentatív kutatások is igazolják: a magyar társadalom továbbra is hiszi, hogy a civil szervezeteknek igenis feladata a kritika megfogalmazása.

Magyarországnak szüksége van a közéletet megvitató, tettrekész, lelkes és öntudatos állampolgárokra, civil szervezetekre és helyi közösségekre. Nélkülük ugyanis nem marad más, csak a hatalom önkénye és az autokrácia sivársága.  

A törvény sérti az Alaptörvényt, továbbá uniós és nemzetközi jogba is ütközik, akárcsak azok a 2017-18-ban hozott civilellenes jogszabályok, amelyek már elbuktak – erre a törvényre se várhat más sors.

Civilizáció koalíció, 2023. december 1.

Eddigi csatlakozó szervezetek:

  1. ADOM Diákmozgalom

  2. aHang

  3. Aligai Fürdőegyesület

  4. Alternatív Közösségek Egyesülete

  5. Amnesty International Magyarország

  6. Artemisszió Alapítvány

  7. Átalakuló Közösségek

  8. Atlasz Sportegyesület

  9. atlatszo.hu

  10. Autonómia Alapítvány

  11. A Város Mindenkié

  12. Budapest Pride

  13. Cifra-LMBTQ Közösség Kecskemét

  14. Civil Bázis

  15. Civil Kollégium Alapítvány

  16. Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesülete

  17. Civil Rádiózásért Alapítvány

  18. Civilek Csobánkáért

  19. Civilek Józsefvárosért Egyesület

  20. CívisColors

  21. CKP

  22. Debrecen Pride

  23. Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA)

  24. Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület

  25. Dialóg Egyesület

  26. Duna Kör

  27. Dunakanyar Kultúrtáj és Környezetvédelmi Egyesület

  28. Égervölgyi Közösség

  29. Egymásért - Közösen Mozgáskorlátozottak Egyesület

  30. Együtt Debrecenért Egyesület

  31. EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata

  32. Eötvös Károly Közpolitikai Intézet

  33. Eleven Gyál

  34. Eleven Vecsés

  35. Emberség Erejével Alapítvány

  36. EMLA Egyesület

  37. EMMA Közhasznú Egyesület

  38. Európai Föderalisták Uniója Magyarország

  39. Fauna Alapítvány

  40. FUB (Freie Ungarische Botschaft) e.V.

  41. Független Médiaközpont

  42. Függetlenek A Szinva Városáért Egyesület (Függetlenek SZIVE)

  43. Független Újságírók Alapítványa

  44. Göd-ÉRT Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület

  45. Greenpeace Magyarorszàg Egyesület

  46. Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

  47. Habitat for Humanity Magyarország

  48. Háttér Társaság

  49. Haver Alapítvány

  50. Helyi Civilek Szövetsége Egyesület / HCSZ

  51. Hívatlanul Hálózat

  52. Humán Platform

  53. Igazgyöngy Alapítvány

  54. Jövő-Kép Egyesület

  55. K-Monitor

  56. Kárpátok Alapítvány

  57. Karriertérkép Egyesület

  58. Kiserdő Egyesület

  59. Könyvvel Anyanyelvünkét Alapítvány

  60. Közélet Iskolája

  61. Közösségfejlesztők Egyesülete

  62. Labrisz Leszbikus Egyesület

  63. Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület

  64. Levegő Munkacsoport

  65. Lovas Kikötő táj-érték-közösség - civil szerveződés

  66. M. Színházi Egyesület ( Metanoia Artopédia)

  67. Magosfa Alapítvány

  68. Magyar Aszexuális Közösség

  69. Magyar Ateista Társaság

  70. Magyar Helsinki Bizottság

  71. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

  72. Magyar Környezetvédelmi Egyesület

  73. Magyar Közlekedési Klub

  74. Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete

  75. Magyar LMBT Szövetség

  76. Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség

  77. Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány

  78. Magyarországi Európa Társaság

  79. Magyartanárok Egyesülete

  80. Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

  81. Marom Klub Egyesület

  82. MASZK Egyesület (Szeged)

  83. Meixner Alapítvány

  84. MENŐK Magyar Eúrópai Nők Fóruma Egyesület

  85. Mérték Médiaelemző Műhely

  86. Mindenki Pécsért Egyesület

  87. Miután felmondtam

  88. Motiváció Oktatási Egyesület

  89. Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetsége

  90. NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület

  91. Navigátor Egyesület

  92. NEM! - Nők Egymásért Mozgalom

  93. noÁr mozgalom

  94. Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány

  95. Nyomtass te is!

  96. Nyugat Média és Világháló Egyesület

  97. Oktatással a Demokráciáért Alapítvány

  98. Oktatói Hálózat

  99. Ökológiai Stúdió Alapítvány

  100. Ökotárs Alapítvány

  101. Padtársak Miskolci Civil Közösség

  102. Partiscum Egyesület a Szegedi LMBT Közösségért

  103. Pécsi Közösségi Alapítvány

  104. Pécsi Zöld Kör

  105. Pedagógus Egység

  106. Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

  107. Pedagógusok Szakszervezete

  108. Reflex Környezetvédő Egyesület

  109. Roma Rendőrök Országos Egyesülete

  110. Séta a Mecsekért Civil Összefogás

  111. Stop Avalon Tata Civil Mozgalom

  112. Szabad Pécs

  113. Szigetvár Társaság

  114. Szimpozion Egyesület

  115. Szociális Szövetkezetek Országos Szövetsége

  116. SZOCSOMA

  117. Szülői Hang

  118. Társaság a Szabadságjogokért (TASZ)

  119. Tavirózsa Egyesület

  120. Tegyünk Együtt Tudatosan Településünkért Egyesület -TETT

  121. Tér-Idő informális csoport

  122. Történelemtanárok Egylete

  123. Transparency International Magyarország

  124. Tudatos Vásárlók Egyesülete

  125. ÚJ ROMA INNOVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY

  126. Üllő Te Vagy

  127. Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület

  128. Volt Europa Magyarországi Aktivistái

  129. 172/60 (egy felelős állampolgár szervezete)

Previous
Previous

Együtt erősek vagyunk!

Next
Next

A kormány önkényvédelmi törvénye el fog bukni