Díjak, útmutatók, képzések, kérdőívek, podcastok - 2021 februári hírlevelünk

1. A Civilizáció koalíció nyílt levele

Kedd reggel küldte el a Civilizáció nyílt levelét a társadalmi egyeztetés szükségességéről dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár részére. Az aláírók arra kérik az államtitkárt, hogy tegye lehetővé a civil szervezetek és szakmai közösségek széleskörű és érdemi részvételét az Európai Unió 2021-2027 közötti költségvetéséből és a koronavírus-járványhoz kapcsolódó helyreállítási csomagból érkező támogatások felhasználásának megtervezésében.

Köszönjük szépen az eddigi aláírásokat, már 50 civil szervezet csatlakozott! Várjuk a további csatlakozókat is ezen a linken. Az aláírók listájának alakulását itt lehet követni.

Kérjük segítsetek Ti is aktívan a terjesztésében!

Köszönjük!

2. Civil Díj 2021

A Civil Díjjal a NIOK szeretne teret és hangot adni kiemelkedő civil kezdeményezések számára, és a legjobbakat a nagyközönségnek is megmutatni. A pályázaton 8 szakmai kategóriában lehet nevezni, és ezúttal Közönségdíjjal jutalmazzák a nyilvános szavazáson legtöbb szavazatot kapó döntős szervezetet is. A pályázat beadásának határideje: 2021. február 15. Ha pedig idén esetleg nem pályáatok, akkor kérjük, továbbítsátok a felhívást olyan más szervezetek számára, akiknek a tavalyi munkáját, valamely tevékenységét különösen értékesnek találtátok.

További információ ezen a linken.

2. A PILnet Alapítvány hírei

Civil Szükségletek Kérdőív

A PILnet küldetése az, hogy a jog kínálta eszközök mindenki számára elérhetővé váljanak. Ennek a célnak az elérése érdekében önkéntes ügyvédeket vonnak be, illetve támogatnak  abban, hogy szakértelmüket a civil társadalom támogatása is fordítsák. A cél, hogy hatékonyabb legyen a sérülékeny társadalmi csoportok pro bono támogatása. Azért, hogy a közreműködés eredményesebb legyen kérjük, töltsétek ki a rövid kérdőívet, és amennyiben lehetséges, továbbítsátok partnereitek számára is! 

 

További információ ezen a linken.

 

Távmunka vagy home office? Munkajogi útmutató civil szervezetek és társadalmi vállalkozások számára

Több részes útmutató készül a távmunka változó szabályairól, amelynek első része már hozzáférhető a honlapon, és pdf formátumban is letölthető.

További információ ezen a linken.

 

Podcastok

2020-ban elindult a PILnet Podcast, magyar és angol nyelvű epizódokkal.

Eddigi témák:

A PILnet Podcast elérhető Spotify-on és Google Podcast-on is.

 

Budapest Pro Bono Nap

Az Európai Pro Bono Hét keretében 2020. november 27-én került sor a Budapest Pro Bono Nap eseményeire, a Baker McKenzie ügyvédi iroda közreműködésével. A beszélgetésekről készült felvételek megtalálhatóak a honlapon, illetve a Podcast sorozat első epizódjaiként.

További információ ezen a linken.

 

3. A Közélet Iskolája hírei

Hogyan segítsünk a választásokban? Igényfelmérő kérdőív civileknek
A Közélet Iskolája, a Civil Kollégium Alapítvány és a TASZ hisz abban, hogy a civil szervezeteknek és szerveződéseknek is van szerepe az önkormányzati és országgyűlési választások kapcsán az érdekvédelem, a mozgósítás, az átláthatóság biztosítása vagy akár a jelöltállítás területén. Szeretnék felmérni, hogy a civil szervezetek és szerveződések milyen célokkal és tervekkel rendelkeznek a 2022-es országgyűlési választásokkal kapcsolatban, hogy ki tudják dolgozni, mi az, amiben ez a három szervezet segítséget tudna nyújtani. Oszd meg szervezeted terveit és esetleges igényeit 2021. február 15-ig!

További információ ezen a linken.

Nemi szerepek és egyenlőtlenségek online képzés

- március 4.(csütörtök) 16:30-19.30

- március 6. (szombat) 15:00-18:00

- március 10. (szerda) 16:30-19:30

A nemi szerepelvárások és a nemek közötti egyenlőtlenségek mindenütt megjelennek és mindenkire hatással vannak. Korlátozzák a pozíciónkat, a viselkedésünket, önkifejezésünket és az álmainkat is. Ahhoz, hogy meg tudjuk változtatni ezt a mélyen rögzült munkamegosztást és szokásrendszert, először alaposan meg kell értenünk a hozzá kapcsolódó társadalmi folyamatok működését. Jelentkezési határidő: február 19.

További információ ezen a linken.

Kommunikáció és média az érdekvédelemben – online képzés

- Március 21. (vasárnap) 10.00-13.00

- Március 23. (kedd) 16.00-19.00

- Március 28. (vasárnap) 10.00-13.00

- Március 30. (kedd) 16.00-19.00

Minden csoportnak saját története és üzenete van. A kommunikáció és média tudatos használata abban segít, hogy üzeneteink iránt az emberek elköteleződjenek, megértsék és támogassák, amit képviselünk. A képzésen megtanulhatod, hogyan kommunikáld csoportod ügyeit különböző média felületek és kampányok segítségével, és hogyan szólj a közönségedhez, hogy minél többen az ügyed mellé álljanak. Jelentkezési határidő: február 28.

További információ ezen a linken.

7. A DIA hírei

Az Action Lab for Inclusion 2

Február 13/14/20  és 21-én kerül megrendezésre, online formában 10-től 16 óráig. 

A járványügyi lezárások közepette ez egy különleges lehetőség fiataloknak arra, hogy más országbeli fiatalokkal megismerkedhessenek, közösen gondolkozzanak országhatárokat nem ismerő társadalmi problémákról, és megoldásokat keressenek azokra a kreatív alkotás eszközeivel. A beszélgetéseink fókuszában a nemzetközi migráció, annak média megjelenítése és társadalmi megítélése áll. Az esemény nyelve az angol, így a részvétel a nyelvi készségeket is fejleszti.  A program rövid előadásokból, sok interaktív feladatból és kreatív workshopokból áll. Jelentkezési határidő: február 12.

További információ ezen a linken.

Irodát/társbérlőt keres a DIA!

A DIA keresi új irodáját, illetve szívesen társulna más szervezetekkel, akár közösen keresve új bázist. Vagy szívesen becsatlakoznának egy olyan szervezet mellé, ahol még van hely.

Amire szükség van:

- egy kb. 35-40 nm2-es különálló helyiség kb. 12 fő részére

- egy nagyobb tér, ahol tarthatnak tréningeket, alkalmanként, előre egyeztetve

- lehetőleg felszerelt konyha

- lehetőleg belvárosi elhelyezkedés

- civilbarát ár.

További információ ezen a linken.

8. Emberség-díj 2021 

Február 28-ig lehet jelölni az Emberség-díj 2021-re. A civil kurázsit ünneplő díjra olyan magánszemélyek és civil közösségek jelölését várja Az Emberség Erejével Alapítvány, akik közösségért tett példaértékű munkája elismerésre érdemes. Bárki jelölhet a dél-dunántúli régióból, tehát Baranya, Tolna és Somogy megyéből magánszemélyt és/vagy civil szervezetet. A díjat olyan jelölteknek ítélik, akiknek fontosak az Emberség Erejével Alapítvány értékei, munkájukat a közösség, a nyitottság, a cselekvés, az autonómia, az állampolgári öntudat és az emberi méltóság szellemében végzik.

További információ ezen a linken.

9. Külsős fundraisert keres az aHang

Olyan adományszervezési tapasztalattal rendelkező külsős munkatársat/vállalkozót keresnek, aki szívesen hozzájárulna az aHang mikroadományozói körének kiszélesítéséhez, továbbá havi adományozói bázisának növeléséhez. Jelentkezési határidő: február 23.

További információ ezen a linken.

10. A Political Capital hírei

Út a normális élethez: a Political Capital öt pontja az oltásokba vetett bizalom erősítéséről

A normális hétköznapi és gazdasági élet helyreállításához minél előbb meg kell teremteni a „nyájimmunitás” eléréséhez szükséges 60-70 százalékos átoltottságot. E cél teljesítéséhez az oltásokba és az oltási eljárásokba vetett bizalmat kell erősíteni. Van honnan: bár az utóbbi hónapban kicsit emelkedett az oltási hajlandóság, a KSH legfrissebb adatai szerint továbbra is a magyarok alig harmada mondta csak biztosra, hogy beoltatná magát a koronavírus ellen, míg a vakcinát teljesen elutasítók aránya szintén a lakosság egyharmadát teszi ki. A Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) reprezentatív kutatásaiból is az derül ki, hogy a magyarok körülbelül 35 százaléka elzárkózik az oltás elől. A Political Capital javaslatcsomagja felvázolja a sikeres oltási program öt alapfeltételét, amelyek segítségével 2021 végére a magyar lakosság legyőzheti a járványt.

További információ ezen a linken.

Nem csodafegyver a jogállamisági mechanizmus – podcast

2020 decemberében az uniós tagállamok megállapodtak a blokk 2021-2027-es keretköltségvetéséről, az ahhoz kapcsolódó gazdasági helyreállítási forrásokról és az uniós költségvetés védelméről. A jogállamisági mechanizmust Vera Jourová uniós biztos „erős eszköznek” nevezte, beszélgetőpartnereink szerint azonban ez túlzott optimizmusra vall. Hogyan működik majd egyáltalán ez a mechanizmus? Milyen esetekben alkalmazható? A nyugati tagállamok vagy Budapest és Varsó örülhetett jobban az uniós költségvetésről megkötött kompromisszumnak? Többek között ezeket a kérdéseket tesszük tisztába az online rögzített beszélgetés során. Hegedűs Dániellel és Zgut Edittel beszélget Szicherle Patrik.

További információ ezen a linken.

Vakcinatévhit-eloszlatás – podcast

Rengeteg félelem, tévhit nehezíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet, most éppen a vakcinák terén. A podcastból kiderül, hogy nem kell aggódni a mellékhatások vagy a túlságosan rövidnek vélt vakcinafejlesztési idő miatt, de az, hogy érheti-e hátrányos megkülönböztetés azokat, akik nem oltatják be magukat, egyelőre nem világos. A regisztráció és a TAJ-szám útvesztőjéből és megpróbálunk kikeveredni, hogy aztán felmerüljön a „bizonyítékokon alapuló jogalkotás” igénye is. Prinz Gyulával és Zeller Judittal beszélget László Róbert.

További információ ezen a linken.

11. A Háttér Társaság hírei

Tudatosságnövelő képzések fiatalokkal dolgozó szakembereknek

Mit jelent, ha valaki LMBTQI? Milyen típusú diszkrimináció és zaklatás éri az intézményekben az LMBTQI gyerekeket és fiatalokat? Mit tudunk tenni mi magunk azért, hogy minden fiatal biztonságban legyen intézményünkben? Ha tudatosabb és felkészültebb szeretnél lenni az LMBTQI vagy nemileg nonkonform gyerekek és fiatalok szükségleteivel kapcsolatban, jelentkezz a 4 órás online képzésre!

További információ ezen a linken.

Az internetre költözött a kilencedik LMBT Történeti Hónap

A 9. LMBT Történeti Hónap ezúttal is változatos programokkal várja az érdeklődőket. A tervek szerint több mint húsz online közvetített beszélgetést és előadást hallgathattok meg, egyebek között transznemű vagy átöltöző személyekről, az aszexualitás történetéről, LMBT vonatkozású televíziós sorozatokról, az Orlando-téma irodalmi megjelenéséről, a HIV/AIDS megjelenéséről a médiában, Ferencváros LMBT-vonatkozású helyszíneiről vagy éppen az LMBT anime karakterek történetéről. Idén is lesz Wikipédia-szerkesztő maraton és LMBT történeti kvíz.

További információ ezen a linken. 

12. A Magyar Helsinki Bizottság Hírei

A rendőr bárkit, bárhol, bármikor és bármiért - podcast

A strasbourgi bíróság kimondta: a fokozott rendőri ellenőrzésnek, az annak keretében végzett igazoltatásnak és ruházat-átvizsgálásnak nincs korlátja a magyar jogban. Ez pedig a jogállamisággal összeegyeztethetetlen. A Magyar Helsinki Bizottság évtizedek óta dolgozik a polgárok szabadságának jogszabályi garanciáiért és az önkényes, zaklató vagy megtorló rendőri intézkedések ellen. Erről szól ez a podcast is.

Nem a korlátlan hatalom az orvosság!

A kormány érvénybe lépett a 3. felhatalmazási törvény. Továbbra sem számíthatunk kiszámítható és következetes szabályalkotásra.

További információ ezen a linken. 

13. Véleményeket vár az uniós pénzek felhasználásának feltételeiről a Levegő Munkacsoport és CEEWeb a Biológiai Sokféleségért

Az elkövetkező években Magyarország összesen mintegy 19 ezer milliárd forint uniós támogatást kaphat. A Levegő Munkacsoport és CEEWeb a Biológiai Sokféleségért részletes javaslatokat készített annak elősegítésére, hogy ezt a kolosszális összeget a lehető legjobban használjuk fel. A javaslatok itt érhetőek el. A javaslatokhoz várják mindenki észrevételét a khirv(kukac)levego.hu címre.

(Először az angol változat készült el, és ha lehet, ezt kérik véleményezni, mert a magyar fordítás még hiányos. Ha nem sikerül az anyagokat egy kattintással letölteni, akkor a kattintsunk oda a jobb gombbal, majd a "Link megnyitása új lapon"-ra.)

További információ ezen a linken. 

14. Iskolaválasztás: Alternatív iskolák, waldorf iskolák

A Szkóp oktatási podcast sorozata második adásának vendége Kökéndy Ákos, a pesthidegkúti Waldorf Iskola igazgatója, akitől az iskolaválasztás hajrájában megkérdezzük, hogy szerinte milyen szempontokat érdemes mérlegelnie a családoknak a döntés meghozása során, mi is az az alternatív oktatás és mit kell tudni ezen belül a Waldorfról.

További információ ezen a linken. 

15. Civil szerveződések és önkormányzatok: hogyan bírjuk egymást – hogyan bírunk egymással?

Budapest VIII. kerülete mindig is otthona volt rengeteg civil szervezetnek, önszerveződő közösségnek és aktivista eseménynek, mégis a Józsefvárosi Önkormányzat 2020 decemberében rendezte csak azt a 30 éves tartozását, hogy elfogadta a kerület első Civil Stratégiáját, mely itt olvasható. Ezt az örömteli eseményt egy közös tanulással és tapasztalatcserével szeretnék megünnepelni budapesti önkormányzatok és a témában jártas civil szerveződések bevonásával, amely a remények szerint hozzásegíti a VIII. kerületet, hogy új fejezetet nyithasson a civil szervezetek és szerveződések és az önkormányzat közötti együttműködés történetében.

Időpont: 2021. február 25., csütörtök, 18:00

Az online kerekasztal-beszélgetésen meghívott vendégek segítségével beszélgetnek majd a következő témákról:

Mit várnak a civil szervezetek az önkormányzatoktól?

Mit várnak az önkormányzatok a civil szervezetektől?

Civil kerekasztalok és egyeztető fórumok - mi ezeknek a célja és értelme?

Önkormányzati szolgáltatások kiszervezése civil szervezeteknek – előnyök és hátrányok?

Érdekvédelem vagy együttműködés?

Milyen akadályai és jó példái vannak az együttműködésnek?

Meghívott vendégek:

Móra Vera – Civilizáció kampány

Merényi Miklós – K-Monitor

G. Szabó Dániel – Fővárosi Önkormányzat Koordinációs Főosztály, főosztályvezető

Radó Gábor – XIII. kerületi Önkormányzat, civil referens

Moderátor: Udvarhelyi Tessza (Józsefvárosi Önkormányzat, Közösségi Részvételi Iroda)

További információ ezen a linken.

16. Európai Civil Napok

Március 1-5. között idén is online rendezi meg az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság az Európai Civil Napokat. Az esemény címén sem lepődhetünk meg nagyon: Fenntartható helyreállítás az európai állampolgárok jövőjéért. A többnapos esemény alatt összesen nyolc munkacsoportban folyik majd az eszmecsere arról, hogy a koronavírus utáni világ (lesz ilyen?) hogyan is néz ki és ebben mi az állampolgárok és a civil szervezetek szerepe.

Lesz szó arról, hogy az Európai politika miként tudná visszanyerni az állampolgárok bizalmát, mi a szociális gazdaság szerepe a fenntartható fejlődésben, mit tehet az oktatás és a kultúra a jövő Európájáért, de arról is, hogy tíz évvel az Európai Önkéntesség éve után hol tartanak most az önkéntesek és mennyire ismerik el az európai szolidaritásért vállalt munkájukat. Az előadók neveivel már most lehet ismerkedni és jelentkezni is lehet.

További információ ezen a linken.

17.  “Is it tomorrow yet? How the pandemic changes Europe” - Vienna University of Economics and Business

What are the consequences of the pandemic that will set the course of the world in the coming years? Loss of vision is characteristic of every pandemic: we do not see the disease until it arrives, and when it does, we do not understand what is happening either. The paradoxes that COVID-19 has brought to light regarding globalization: international cooperation, authoritarianism, social cohesion and the European project. The event will take place on March 2nd, 2021 from 2 pm until 3.30 pm (CET). You can register here free of charge.

További információ ezen a linken.

Previous
Previous

Levél a lengyel nőknek

Next
Next

Nyílt levél a társadalmi egyeztetésről dr. Ágostházy Szabolcs európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár részére