A civilellenes törvény sérti az uniós jogot!

A Civilizáció koalíció közleménye, 2020.06.18

Az Európai Unió Bírósága mai ítéletében kimondta, amit a hazai civil szféra évek óta hangoztat: a civilellenes törvény megbélyegzi a szervezeteket, káros a szektorra és ellentétes az uniós joggal. Az ítélet megállapítja, hogy a törvény korlátozza a tőke szabad mozgását, az egyesülés szabadságát, a magánélethez és a személyes adatok védelméhez való jogot, és alkalmas arra, hogy aláássa a civil szervezetek iránti bizalmat.

A 2017. júniusában elfogadott, a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvény ügyében  az Európai Bizottság már az év nyarán kötelezettségszegési eljárást indított a magyar állam ellen, majd 2018. februárjában az Európai Unió Bíróságához fordult, kérve annak megállapítását, hogy a törvény sérti az uniós jogot. 

A döntés azért is különösen fontos az egész magyar társadalom számára, mert a magyar kormány évek óta próbálja ellehetetleníteni a közjóért dolgozó civil szervezeteket. Ennek eszköze volt - listázások, hatósági vegzálások mellett - a civilellenes törvény is.

A Bíróság ítéletével egy fontos cél teljesülhet: a magyar kormánynak kezdeményeznie kell a jogszabály hatályon kívül helyezését. A civilellenes törvény megszűnésével a kormány egy újabb lehetőséget kap arra, hogy el- és felismerje: a civil szervezetek minden nap azért dolgoznak, hogy a világot és benne Magyarországot jobb és élhetőbb hellyé tegyék. A civilek támogatása egyet jelent az elesettek segítésével, a közösségeink ápolásával, a környezet megóvásával és a jogaink védelmével. Ezek mindannyiunk közös ügyei.

A Civilizáció koalíciót a törvény eltörléséért tett közös erőfeszítések hívták életre, és formálták civil szervezetek egymást támogató, erős szövetségévé.

IMG_20200618_164937kicsi.jpg
Previous
Previous

Ez a törvény csak arra volt jó, hogy összehozzon bennünket!

Next
Next

Társasjáték, pólótervező pályázat, petíciók - 2020 júniusi hírlevelünk