Közös értékeink

Mindenki civil, aki tesz azért, hogy világunk és benne Magyarország jobb és élhetőbb hely legyen, ahol mindenki méltóságát és jogait tiszteletben tartják, és ahol a lemaradóktól sem fordulnak el. Ehhez függetlenségünk megőrzése, a vélemény- és világnézeti szabadság biztosítása kell, a békés, félelem nélküli légkör mindannyiunk érdeke. Ennek megteremtése a mindenkori magyar kormány kötelessége. Nekünk, állampolgároknak pedig felelősségünk, hogy részt vegyünk ennek kialakításában és megőrzésében.

Mi, a nyilatkozatot aláíró civil szervezetek:

  • kiállunk az állampolgári önszerveződés szabadságáért és a közügyekben való demokratikus állampolgári részvétel jogáért;

  • támogatjuk az érdekeikért és jövőjükért kiálló közösségeket;

  • dolgozunk azért, hogy Magyarországon mindenkinek érvényesülhessenek az emberi jogai;

  • kiállunk a kisebbségek jogaiért, az elesettekért, és fontosnak tartjuk a szolidaritást: közösen cselekszünk a bármilyen szempontból hátrányos helyzetben élőkért;

  • védjük Magyarország természeti kincseit és értékeit;

  • fellépünk a civilek, civil szervezetek, állampolgári önszerveződések megfélemlítése, mozgásterének szűkítése ellen, küzdünk a civil szektor önállóságáért és függetlenségéért;

  • megosztjuk egymással és a hasonló célú szervezetekkel tudásunkat és tapasztalatainkat a demokratikus részvétel és a sokszínű civil társadalom lehetőségeinek bővítése érdekében.

Meggyőződésünk, hogy csak egy sokféle, virágzó és félelemmentes civil közösség adhat jó válaszokat a társadalmi problémákra. Csak egy sokszínű ország tud új és innovatív válaszokat ajánlani a kihívásokra úgy, hogy közben tiszteletben tartja állampolgárai méltóságát és a közösség hagyományait.

Meggyőződésünk, hogy a magyar társadalom csak akkor lehet szabad, erős és szolidáris, ha az állampolgároknak joguk és lehetőségük van az őket érintő ügyek együttes megvitatására és megoldására. Ennek egyik módja, hogy a polgárok önszerveződő közösségekben, aktív részvétellel járulnak hozzá a társadalmi nyilvánosságban folyó párbeszédhez, és cselekednek maguk és társaik érdekében, függetlenül a mindenkori politikai vezetéstől, pártoktól.

Az állam működéséhez szükség van politikai döntéshozatalra, erre a mindenkori kormány nyer felhatalmazást. A kormánynak pedig kötelessége a vélemények sokszínűségének figyelembe vétele, változatos szakmai álláspontok megismerése, és mérlegelése a döntések megalapozása során. A nyilatkozatot aláíró szervezetek fontos feladata, hogy támogassák a magyar társadalom tagjait érdekeik képviseletében, demokratikus jogaik, emberi méltóságuk és értékeik megőrzésében az élet minden területén.

Minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy a számára fontos célok mellett kiálljon, és azokért polgártársaival közösségekben, civil szerveződésekben cselekedjen. Az állam felelőssége, hogy ennek feltételeit biztosítsa. Ezért követeljük, hogy:

  • a kormány állítsa vissza és működtesse a társadalmi részvétel, vita és egyeztetés valódi fórumait, biztosítsa az érdemi civil tájékozódás és beleszólás lehetőségét a döntéselőkészítésben és -hozatalban;

  • a kormány azonnal vessen véget a független civil szervezetek romboló, hazug megbélyegzésének és lejáratásának a közbeszédben;

  • a kormány és intézményei nyílt, átlátható és részrehajlástól mentes elosztási eljárásokkal anyagilag is támogassa a civil szervezeteket fenti feladataik betöltésében;

az Országgyűlés haladéktalanul vonja vissza a civileket megbélyegző, munkájukat korlátozó törvényeket (“regisztrációs” törvény, “Stop Soros” csomag), és az érintettek bevonásával vizsgálja felül a civil szervezetek működését szabályozó előírásokat.

A nyilatkozat aláírói elkötelezettek abban, hogy együttműködnek a fentiek érvényesítése, az állampolgári önszerveződés és önrendelkezés fenntartása, a szabad és független civil szektor fejlesztése érdekében. Tudásunkkal és rendszeres közös fellépéssel segítjük egymást, hogy külön-külön és együtt is tehessünk azért, hogy Magyarország mindenki számára békés és jó hely legyen.

Várjuk további szervezetek csatlakozását.

Previous
Previous

Missziónk