Álláslehetőségek, képzések, bútoradományok, podcastok - 2021 márciusi hírlevelünk

1. A Civilkollégium hírei

Csatlakozz a Civilkollégium Digitális Oktatási Stratégia kampányához!

Tudtad, hogy a Digitális Oktatási Stratégiát már 2016-ban elfogadták? És azt, hogy 2018-ban vezették volna be? Ehhez képest a gyakorlatban egyáltalán nem valósultak meg a kitűzött célok belőle! A Láncreakció oktatási munkacsoportja “csak” ezt kéri számon most a kormányon, mert úgy gondolják, hogy mindenki megérdemli Magyarországon a 21.századot! Olvass, tájékozódj a friss aloldalon, ahol még többet megtudhatsz a témában és, hogy mit tehetsz Te azért, hogy a távoktatás a jövőben tökéletesen működjön, a tanulási szegénység megszűnjön és egy valós párbeszéd jöjjön létre a távoktatás szereplői és a kormány között.

Nyílt levél a digitális oktatás ügyében

A Láncreakció oktatási munkacsoportja ismét nyílt levélben fordul Maruzsa Zoltán államtitkárhoz a digitális oktatás miatt. A munkacsoport szerint továbbra sem valósultak meg a 2016-ban kidolgozott Digitális Oktatási Stratégia elemei, a járvány egyre nagyobb előretörésével és a teljes távoktatás újonnan történő bevezetésével még nagyobb lett az oktatási szegénység és még nagyobb a különbség a hátrányos helyzetű és a jó anyagi körülmények között élő diákok között. A nyílt levélben arra kérjük az államtitkárt és a kormányt, hogy hajtsák végre a saját maguk által kidolgozott oktatási stratégiájuk pontjait és tegyék átláthatóvá annak működését. A nyílt levélhez várják további civil szervezetek csatlakozását! 

További információ ezen a linken. 

Online kommunikáció - hírlevelek és egyszerű honlapok workshop

Fehér Dániel marketing szakember, az Eleven Vecsés csoport tagja abban segít, hogy mik azok az egyszerű eszközök, amikkel egy kisebb szervezet is képes hírleveleket előállítani és küldeni, illetve olyan felületet létrehozni, ami alkalmas a munkája bemutatására. 

Időpont: 2021. március 19., péntek 13.00-16.30

Facilitátor: Fehér Dániel (Eleven Vecsés) 

További információ ezen a linken. 

2. Az Emberi Erőforrások Minisztere letiltotta az ARC kezdeményezését

Védőruhában, de mellkasukra ragasztott saját fotójukkal dolgozhattak volna magyar orvosok is az ARC kezdeményezése révén, így téve barátságosabbá a gyógyítást a koronavírusos betegek és orvosaik számára. A hónapokig tartó előkészületek után leállították a projektet. 

További információ ezen a linken.

 

3. A Közélet Iskolája hírei

Kommunikáció az érdekvédelemben online képzés
Március 21. 10-13 óra, március 23. 16-19 óra, március 28. 10-13, március 30. 16-19 online

A képzésen megtanulhatod, hogyan kommunikáld hatékonyan csoportod üzenetét különböző médiafelületek és kampányok segítségével - hogy minél többen higgyenek abban, amiben te is!

További információ ezen a linken.

Az ír egyenlő házasság története - online filmklub és beszélgetés

Március 25. 17:30-20:00

A dokumentumfilm egy sikeres mozgalom történetét mutatja be. Megismerhetjük az elszánt aktivistákat, akik hatékony alulról szerveződő kampányukkal elérték, hogy a 2015-ös népszavazáson elfogadják az ír állampolgárok az azonos neműek jogát a házassághoz és gyerekvállaláshoz.

További információ ezen a linken.

Hogyan beszélgessünk jól az online térben? - moderátorképzés

Április 9. 16:30-19:30 és április 10:00-13:00

Ezen a képzésen a résztvevők megismerkedhetnek a beszélgetések és találkozók demokratikus moderálásához szükséges alapokkal, annak érdekében, hogy a csoportjuk még hatékonyabban tudjon működni. A képzés alatt lehetőség lesz közösen gondolkodni, megosztani a tapasztalatokat és konkrét helyzeteket is gyakorolni.

További információ ezen a linken.

4. Vajon mit takar a zsidóság a sztereotípiákon túl?

Ha te is kíváncsi vagy, csatlakozz csapatban a Haver Alapítvány legújabb diákversenyéhez április 1-ig! Tanuljatok kicsit másként a 20. század történelméről, és akár értékes nyereményeink egyike is a tiétek lehet! Jelentkezési feltételek és részletek: 

További információ ezen a linken.

5. A K-Monitor hírei

Projektvezetői munkakörbe, határozatlan időre, hosszú távra keresnek új kollégát!

Olyasvalakit szeretnének új csapattagként a korrupcióellenes közösségbe, aki aktívan részt vesz új projektek kidolgozásában és a K-Monitor szakmai munkájában - emellett talpraesett, kezdeményező és elkötelezett a szervezet missziója és értékei iránt.

További információ ezen a linken.

Kerékpárral jársz? Segíts kitalálni az új projektet!

Segíts az önkormányzati fejlesztések részvételiségét növelő térképes alkalmazás megtervezésében! Töltsd ki a kérdőívet.

További információ ezen a linken.

Önkormányzatiság nyomás alatt

Civil szervezetek és kezdeményezések önkormányzatokkal való együttműködés tapasztalatairól készített a K-Monitor lengyelországi és romániai partnereivel tanulmányt. A partnerek a járvány okozta válságot követő időszakra felkészülésképp március 18-án nemzetközi konferencián beszélgetnek a közép-kelet-európai helyzetről, a helyi érdekérvényesítés tapasztalatairól és lehetőségeiről.

A tanulmány itt érhető el.

További információ ezen a linken.

6. A Political Capital hírei

Ami a 2022-re vonatkozó választási esélylatolgatásokból rendre kimarad 

Sorra jelennek meg a bő egy év múlva esedékes országgyűlési választásról szóló esélylatolgatások. Van azonban néhány olyan tényező, amelyről alig esik szó. Ezeket vette most számba a Political Capital választási szakértője, hogy megmutassa: sok részlet ismeretlen még a megalapozott előrejelzéshez. 

További információ ezen a linken.

10 lépés a bátorsághoz – Hogyan szállj szembe a szélsőségességgel a mindennapokban?  

Mi is az a radikalizáció? Miért fordul valaki a szélsőséges eszmék felé, és mik ennek a jelei? Mit tehetünk hétköznapi emberként saját környezetünkben a radikalizáció ellen? A Political Capital 10 lépéses útmutatója ehhez nyújt segítséget. 

További információ ezen a linken.

A kormánypárti és az ellenzéki polgármester szerint is egységes elvek szerint kellene kompenzálni az önkormányzatokat – podcast

„Gazdasági polgárháborút” folytat a kormány az önkormányzatok ellen, vagy csak arról van szó, hogy „adott egy rendkívüli helyzet, amelyet a járvány okozott, és ilyenkor mindenkinek – így az önkormányzatoknak is – bele kell harapniuk a saját ujjaikba”. Az első értelmezés egy ellenzéki, a második egy kormánypárti polgármestertől származik, a Political Capital podcastjának vendégei: Cser-Palkovics András Székesfehérvár és Pikó András Józsefváros polgármestere. 

További információ ezen a linken.

Zöldparadicsom lesz Budapest, vagy belefullad a kormányzati forráselvonásokba? – podcast

Nemcsak a Greenpeace Magyarország, hanem a főpolgármester klímapolitikai főtanácsadója sem teljesen elégedett azzal, ahogy az új városvezetés halad zöldpolitikai vállalásaik megvalósításával. A folyamatot részben a kormányzati elvonások, részben a fővárosi bürokrácia akadályozza. A Political Capital podcastjának vendége volt Ámon Ada, a főpolgármester klímaügyi főtanácsadója és Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse. 

További információ ezen a linken.

7. A Magyar Helsinki Bizottság Hírei

Projektmenedzser és támogatásszervező munkatársat keres a Helsinki

Március 23-ig várják a jelentkezéseket.

További információ ezen a linken. 

Március 2-án a strasbourgi bíróság elítélte a menekülők tranzitzónás fogvatartását és éheztetését! 

Az MBH ügyfeleit, egy iráni-afgán házaspárt és három kisgyereküket majdnem négy hónapig tartották fogva a tranzitzónában. A nő várandós volt, a férfit pedig hónapokon át éheztették a tranzitzónában. A strasbourgi bíróság megállapította, hogy több ponton is megsértették a család, a gyerekek és szüleik emberi jogait, fogvatartásuk jogellenes volt. A magyar állam megsértette a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát is. R. R.-ék ügyének önmagán túlmutató jelentősége van. Az ítélet megfelel az Európai Unió Bírósága jogértelmezésének is. A luxembourgi bíróság ugyanis tavalyi ítéletében már kimondta, hogy fogvatartásnak minősül és az uniós jogba ütközik a menekültügyi eljárás teljes idejére elrendelt tranzitzónai elhelyezés. „R. R. és családja 2017 tavaszán zajlott jogellenes fogvatartását sok száz hasonló követte. Volt, amelyik néhány hónapig, volt, amelyik több mint egy évig tartott. A Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek ügyében hozott uniós bírósági döntést követően bezárták a tranzitzónákat, így a jogellenes fogvatartás véget ért. A strasbourgi bíróság mai döntésével pedig megnyílik az út, hogy azok a jogellenesen sanyargatott emberek, akiket korlátlan időre fémkonténerekbe zárt a magyar állam, végre igazságot kapjanak” – értékelte az ítélet jelentőségét Pohárnok Barbara ügyvéd, a kérelmezők jogi képviselője.

További információ ezen a linken. 

AB panaszminta

A nemzeti ünnep alkalmából általában megrendezett felvonulások elmaradnak. A márciusi ifjakra nem emlékezhetünk méltó módon, mivel a gyülekezés minden formája be van tiltva. Azok is, amelyek a teljességgel indokolt járványügyi előírásokat, így a távolságtartást és a kötelező maszkviselést is figyelembe vennék.

Hogyan tehetsz ez ellen?

A durva jogsértéssel szemben egyedüli eszközként az alkotmányjogi panasz áll rendelkezésre mindenki számára. A Magyar Helsinki Bizottság ezért alkotmányjogi panaszmintát tett közzé, amivel bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhat, ha a totális tiltás miatt nem gyakorolhatja alapjogát.

Ne várj tétlenül, hogy érvényesíthesd az alapjogaid! Töltsd ki a panaszmintát, és állj ki a szabadságodért!  

További információ ezen a linken. 

7 év után vissza a 4 évhez!

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság 7 éve kezdeményezte az előző ombudsmannal, hogy az elfogadhatatlanul önkényes letartóztatási szabályok miatt forduljon Alkotmánybírósághoz. A héten aztán megszületett végre a döntés: a testület megszüntette az államnak azt a lehetőségét, hogy az életfogytiglani börtönnel fenyegetett vádlott ítélet nélkül korlátlan ideig maradhasson letartóztatásban. Az Alkotmánybíróság ellenszavazat nélkül kimondta: nincs semmiféle kényszerítő oka annak, hogy szükségessé volna az előzetes fogvatartás lehetőségének felső határ nélküli biztosítása az életfogytiglani börtönnel fenyegetett, de el nem ítélt gyanúsítottaknál és vádlottaknál. Erre náluk sincs szükség. A jogalkotó, az Országgyűlés szeptember 30-ig kapott határidőt, hogy megalkossa a kellően jogállami szabályozást. Mielőtt a mostani kormánytöbbség 2013-ban megváltoztatta a büntetőeljárási szabályokat, az állam négy évet kapott arra, hogy ítéletig, legalább elsőfokú ítéletig eljusson. Ez észszerű szabályozás volt. Hiszen az állam a büntetőeljárás sikertelenségének a kockázatát nem háríthatja a terheltre egy jogállamban. 4 év alatt el lehet és el kell jutni legalább az elsőfokú ítéletig.

További információ ezen a linken. 

Helsinki hangadó 19. // Jogalkotás a hátunk mögött – a társadalmi egyeztetés hiányáról

„Semmit rólunk nélkülünk!” Ez a ma már demokratikus jogelv éppen innen, a középkori Magyarországról és Lengyelországból indult világhódító útjára. Széchenyi Istvánnál is szerepelt „semmit rólunk nálunk nélkül” formájában. Számos hazai és uniós jogszabály írja elő a társadalmi egyeztetést a jogalkotó, így a parlament, a kormány vagy az önkormányzatok kötelezettségeként. Ehhez képest mindennapos tapasztalatunk, hogy még az Alaptörvény-változtatásokat sem előzi meg társadalmi párbeszéd, a rendeletek létéről pedig először a Magyar Közlönyből értesülünk. Nem csak járvány idején, hanem hosszú évek óta. Általános a társadalmi szereplők, szakmai és érdekképviseleti szervek csalódottsága. De a sopánkodáson kívül tehetünk-e egyebet? Erről beszélgettek  a műsor vendégei:

Gerencsér Balázs közösségfejlesztő, a NIOK igazgatója,

Kádár András Kristóf ügyvéd, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke,

Udvarhelyi Tesza, Józsefváros Közösségi Részvételi Irodájának vezetője.

A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

További információ ezen a linken. 

8. A DIA hírei

Újbuda x DIA VoxPop vitadélután

2021. március 19. (péntek) 15:00 - 18:00 Zoom

Újbuda Önkormányzata a kerületi fiatalok bevonásával dolgozza ki Ifjúságpolitikai Stratégiáját, ennek egyik első eseményén a DIA által fejlesztett VoxPop vitajáték segítségével vitázós gyakorlatokat, játékokat próbálunk ki, megismerkedünk az érvelési hibák típusaival, majd pedig lehetőség nyílik első kézből élményt szerezni a vitajátékban. Várunk szeretettel minden 15-29 év közötti újbudai kötődésű fiatal és mindenkit, aki szeretné kipróbálni magát egy oldott hangulatú közösségi vitában, vagy csupán egy jót beszélgetne fontos témákról, strukturált keretek között. A regisztrációhoz nem kell mást tennetek, mint küldeni egy e-mailt az ifjusag@ujbuda.hu címre, ezzel jelezve részvételi szándékotokat. 

További információ ezen a linken. 

"Mert azt mondtam - Tipikus érvelési hibák a járvány kapcsán" blogposzt

Az elmúlt egy év főként a koronavírus és annak járulékos történései körül forgott. Erről szóló beszélgetéseinkben gyakran találkozhatunk érvnek álcázott manipulációval, de nem szabad bedőlnünk nekik! Összeszedtünk 11 tipikus érvelési hibát a járvány kapcsán, mert mindannyiunk érdeke, hogy felismerjük őket.

További információ ezen a linken. 

9. Adatkezelés Excelben - NIOK képzés

Március 31. 14:00-15:30 

A Microsoft Magyarország támogatásával megvalósuló képzéssorozat következő alkalma az Exceles adatkezelés rejtelmeibe nyújt általános bevezetést gyakorlatias formában. A képzést a Morgan Stanley önkéntes szakértője tartja, illetve lehetőség lesz kérdéseket is feltenni a 1,5 órás alkalom során. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A bevezető alkalom után az Excel képzéssorozat folytatódni fog, erről további információ a nonprofit.hu-n, a NIOK Alapítvány hírlevelében és Facebook oldalán lesz olvasható.

További információ ezen a linken. 

10. Az Állítsuk meg a Gyilkos Robotokat kampány aktivistái köszönik Ausztria példamutatását!

Február végén az osztrák parlament megvitatott és elfogadott egy indítványt a gyilkos robotok témakörében. Az indítvány az osztrák szövetségi kormányhoz intéz felhívást, miszerint:

1. folytassa többoldalú szerepvállalását a konfliktusmegelőzésben, békefenntartásban és  leszerelésben;

2. szorgalmazza az autonóm fegyverrendszerek nemzetközi jog szerinti betiltását, és az érintett szereplők bevonásával segítse azt a nemzetközi folyamatot, amely az Egyesült Nemzetek Szervezete, különösen az ENSZ Közgyűlés Első Bizottsága és Egyes Hagyományos Fegyverekről szóló Egyezmény Bizottsága (CCW) keretében történik;. 

3. szorgalmazza azokat a kezdeményezéseket – mind európai, mind pedig nemzetközi szinten –, amelyek a mesterséges intelligenciának az emberi jogokra, a jogállamiságra és a demokráciára jelentett veszélyét hivatottak leküzdeni, különösen a békefenntartás és a leszerelés területén.

Ez az indítvány felhatalmazza az osztrák külügyminisztériumot az autonóm fegyverek betiltásának elérésére, és kifejezetten utal az emberi ellenőrzés szükségességére.

További információ ezen a linken.

11. A PILnet Alapítvány bútorfelajánlása

A PILnet Alapítvány költözés miatt eladományozza  következő bútorait:

6 db irodai fekete szék

2 db zárható, gurulós szekrényke

2 db 181MX80SZX44Mélység méretű polc, akár hozzá tartozó 74X80X44 es zárható szekrénnyel ( ezeket külön is lehet szedni)

1 db 146X80X44 polc

1 db  146X80X44 üvegajtós polc

2db 90X70 kis íróasztal

1 db 90X60as alacsony asztal

1 db OKI C301DN-EURO színes nyomtató

A4 méretű vastag gyűrűs mappák

A bútorok előzetes egyeztetés után minél előbb  a 13 kerület Pozsonyi útról vihetők el.

További információ ezen a linken.

12. Az Amnesty International Magyarország hírei

#EgyLépésselKözelebb

Az Amnesty International Magyarország #EgyLépésselKözelebb kampányához csatlakozva eddig 26 cég és önkormányzat vállalta, hogy bátran szembenéz a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenség egyik legfontosabb jelenségével, a férfiak és nők közötti bérkülönbséggel, és megteszi az első lépést annak felszámolására. Az idei Nemzetközi Nőnapon így már több mint 50 ezer ember dolgozik olyan szervezeteknek, amelyek elkötelezték magukat a bérszakadék megszüntetése mellett

További információ ezen a linken.

Egy lépés előre, egy hátra – a magyar bíróságok helyzete

A magyar bírósági rendszer függetlenségét érintő rendszerszintű problémák és gyengeségek továbbra is változatlanul jelen vannak – derül ki az Amnesty International Magyarország legújabb elemzéséből.

További információ ezen a linken.

IV. Online Emberi Jogi Módszertani Továbbképzés

Következő online módszertani képzésre 2021. március 19. és 21. között kerül sor. Várják mindazon pedagógusok és gyerekek, fiatalok csoportjaival foglalkozó szakemberek jelentkezését, akik szeretnének magabiztosabban beszélgetni az emberi jogokról, megismerni az Amnesty változatos módszertanát, oktatási anyagait és betekintenének az oktatási programokba.

További információ ezen a linken.

SZKÓP beszélgetés motiválásról, versengésről és együttműködésről Dr. Fülöp Mártával

Itt a Szkóp oktatás legfrissebb adása, melyben Dr. Fülöp Márta pszichológus, egyetemi tanár beszél motiválásról, versengésről és együttműködésről.

További információ ezen a linken.

Emberi Jogi Barát Iskolák - bevezető képzés

Április 12-én bevezető workshopot tart az Amnesty az Emberi jogi barát iskola koncepciója iránt érdeklődő diákoknak, tanároknak, szülőknek és nem tanító iskolai alkalmazottaknak.

További információ ezen a linken.

13. Nyilvános konzultáció az Izland, Liechtenstein és Norvégia által Magyarországon támogatott új Civil Alapról

A Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) felkéri a civil szervezeteket és más érdekelt feleket, hogy osszák meg véleményüket és prioritásaikat a magyar civil társadalom támogatására létrehozott új EGT programról, a Civil Alapról (Active Citizens Fund). A konzultáció 2021 április 9.-én zárul.  

További információ ezen a linken.

14. Ismersz támogatásra méltó hazai non-profit szervezetet vagy közösséget, amelynek hasznára válna a szervezetfejlesztés?

A Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága ilyen szervezetek, közösségek számára nyújt professzionális szervezetfejlesztést pro bono alapon 2021. áprilistól szenior és junior OD szakemberek bevonásával. Várják a javaslataidat a social.impact.szmt@gmail.com e-mail címre. 

További információ ezen a linken.

15. A koronavírus 1. évének hatása a nonprofit szektorra

A SIMPACT Nonprofit Kft. 2020 márciusában megkezdett széleskörű kutatásának célja:

  (1) a konkrét hatások felmérése,

  (2) a támogatók, döntéshozók figyelmének ismételt felhívása,

  (3) és iránymutatás adása a lehetséges segítségnyújtáshoz.

A felmérés a tavaly tavaszi folytatása, mely a rövid távú hatásokra fókuszált. A komoly krízishelyzetet tükröző eredményeket a SIMPACT 10 alkalommal prezentálta forrásosztó alapítványoknak, cégeknek, civileknek, szakembereknek és államtitkári, főosztályvezetői szinten az EMMI / Miniszterelnökségnek is (prezentáció, visszanézhető előadás).

A kérdőív kitöltése 10-15 percet vesz igénybe.

További információ ezen a linken.

16. ECF responded to the European Commission Rule of Law consultation

The ECF responded to the European Commission Rule of Law consultation. They covered 12 EU countries and proposed a methodology to structure civic space issues inside the RoL report. The  report is available here, feel free to share it and use it as it best serves you! 

Previous
Previous

Pályázatok, konferenciák, képzések, podcastok - 2021 áprilisi hírlevelünk

Next
Next

Levél a lengyel nőknek