1% - Idén is segítünk kampányolni! - májusi hírlevelünk

Civilizáció koalíció — 2025. május

Kedves Barátaink!

Tavaly összesen 17 milliárd forint jutott hozzátok, közel 30.000 civil szervezethez az adó 1 százalék felajánlásoknak köszönhetően! Minden 10 felajánló nagyjából 100.000 forintnyi plusz összeget jelent, és lehet mondani, hogy ez nem sok, csakhogy eközben a KSH szerint a civil szervezetek harmada kevesebb mint évi 500.000 (!) forintból gazdálkodik, és háromnegyedük kevesebb mint évi 5.000.000 forintból. Ez utóbbi is még mindig kevesebb, mint egy teljesállású alkalmazotti éves átlagbér.

Eközben látjuk minden nap, hogy a társadalmi igazságtalanságok okozta sebeket gyógyítjátok. Segítetek azoknak, akik a társadalom peremére szorultak, legyenek idősek, fiatalok vagy nők, fogyatékkal élők vagy hátrányos helyzetűek, LMBT közösségek tagjai, romák, hajléktalan vagy menekült emberek, elesettek, szegények vagy jogfosztottak, felléptek a természet pusztítása ellen, ápoljátok a közösségeinket, megvéditek a jogainkat, és hangot adtok azoknak, akikre senki nem figyel.

Bárki mellett döntenek az adózók, jó helyen lesz nálatok az az 1%, hiszen minden civil szervezet mögött ott álltok ti - azok az emberek, aki cselekvésre szánták el magukat. Minden felajánlott adóforint a munkátok elismerése.

Ahogy minden évben, úgy idén is szeretnénk megkönnyíteni nektek a kampányolást, és ingyenesen hozzáférhetővé tesszük a Civilizáció koalíció által készített 1%-os kommunikációs anyagokat.

Barátsággal,
A Civilizáció csapata


Jól jönne még néhány kreatív, egy-két poszt vagy pár friss adat a szervezeted 1% kampányához? Összekészítettünk neked néhányat - használd bátran őket!

Így kezeld a vészhelyzeteket! – A Közélet Iskolája és a Magyar Helsinki Bizottság válságkezelő műhelye
Kétnapos műhely a csapatmegerősítésről és hatósági ellenőrzésekre való felkészülésről.
Május 8. és 15. | 17:00–20:00
Részletek és jelentkezés

Mizu, Debrecen? – Beszéljük meg, mi épül körülöttünk!
Gyárak, beruházások, környezet – mit jelent ez a mindennapokban? Van beleszólásunk? Találkozz Litkai Gergővel, szakértőkkel és a TASZ jogászaival
Május 9–10.  | Debrecen
Részletek a Facebookon

Call to action–Akcióra fel–Együtt erősebbek vagyunk!
Nyilvános műhely két kiváló közösségszervező segítségével a CKA-tól
Május 10. | 10:00–15:00
Helyszín: CKA iroda (1072 Budapest, Rákóczi út 14. félemelet 1.)
Részletek és regisztráció itt

EURÓPA – NŐK – MŰVÉSZET -  Workshop a Magyarországi Európa Társaság szervezésében
A program női művészekre, női nézőpontokra és európai múzeumi gyakorlatokra fókuszál szakértők tolmácsolásában.
Május 14. (szerda), 13:00–20:00
Helyszín: Ravasz László Emlékház, Leányfalu
Program és regisztráció: europatarsasag.hu/meghivo

RomActiv – roma fiataloknak szóló képzés - Uccu Alapítvány
Jogok, demokrácia, aktivizmus: kétnapos képzés roma fiataloknak.
Május 23–24. | Budapest
Program és jelentkezés
Facebook esemény

Szülészeti mozgalmi találkozó – közös kiállásért
Találkozó a Másállapot és a Közélet Iskolája szervezésében a közös cselekvés megerősítéséért.
Május 25. | 10:00–16:00
További információk

A hatékonyság mítosza – szervezeti jóllét műhely
Műhely a civil munkavégzés ritmusáról, rituálékról és belső egyensúlyról a Közélet Iskolájától.
Május 27. | 17:00–20:00
Részletek és regisztráció

IDEATHON – Hozd az ötleteid a közösségekért!
Az Alternatív Közösségek Egyesülete várja  mindazokat, akik alulról szerveződő közösségek tagjai, aktivisták, intézményi partnerek vagy fejlesztő szakemberek – a te ötleteid is számítanak!
Június 12. | Budapest
Jelentkezés: Űrlap kitöltése

"Gyere velünk a Nyolckerbe!" séta - Uccu Alapítvány
Közösségi séta a roma történelemről és a sokszínű Józsefvárosról.
Június 14. | 15:00
Regisztráció itt

Gyönyörű küzdelem – aktivista műhely a Pride-on
Kreatív politikai akciókról és ellenállási stratégiákról szóló workshop a Közélet Iskolájától.
Június 18. | 17:00–20:00
További részletek

Stronger Roots pályázat civil bázisépítésre

A programban különböző témákkal foglalkozó szervezeteket támogatnak, legyen szó környezetvédelemről, oktatásról, vagy hátrányos helyzetű közösségekről. A támogatás mértéke: 20–40 ezer euró + szakmai mentorálás

Határidő: június 16., 13:00
Pályázati felhívás

Állások az European Community Organizing Networknél
5 pozíció, távmunkában végezhető, európai civil hálózat bővítésére.
Határidő: május 9.
Pozíciók listája és linkek

Újságírói mentorprogram fiataloknak – Transparency
Jelentkezési határidő: május 11.
Pályázati felhívás

Pénzügyi és adminisztrációs munkatársat keres az Uccu Alapítvány
Határidő: május 15.
Állás részletei

Pályázati értékelőket keres az Aspektus Csoport
Külső szakértők jelentkezését várják regionális civil programhoz.
Részletek és jelentkezés

Trénereket keres az Aspektus+
Tematikus civil képzésekhez keresnek fejlesztőket, szakértőket.
Pályázati felhívás

Ingyenes jogi konzultáció civil szervezeteknek – Pro Bono Péntek
Jelentkezési határidő: május 10.
 Részletek itt.

A TASZ 2025-ben is átadja a SZABAD-díjat azoknak, akik a legtöbbet tették egy szabadabb Magyarországért – akár csak egy pillanatra is. Az ünnepélyes díjátadót a LOUPE Színházi Társulással közösen rendezik meg a Marczibányi téri Művelődési Központban.
Jelölési határidő: május 17.
 Jelölés és infó itt.

Civil adománygyűjtési kérdőív – segíts a kutatásban
A NIOK felmérést végez a civil szervezetek adományszerzési szokásairól, tapasztalatairól és kihívásairól. A kérdőív végén kuponkódot kérhetsz, amelyet 2026 júniusig tudsz felhasználni a NIOK egy fizetős képzésére!
 Töltsd ki a kérdőívet!

Verseny nélkül nyert az arcfelismerő alkalmazást fejlesztő Tiborcz-közeli cég
A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) alkalmazást fejlesztő állami cég, az Idomsoft Zrt. eljárásában a verseny és az átláthatóság hiányára utaló részletekre bukkant a Transparency International Magyarország. A FaceKom azt követően kezdett el közbeszerzéseket nyerni, hogy egy Tiborcz István köreihez sorolt magántőkealap felvásárolta.

 

18 éve létezik a K-Monitor korrupciós-közpénzes adatbázisa! 
Az elmúlt közel két évtized sztorijaiból a K-Monitor készített egy automatizált kvízt. Próbáld ki! Kipróbálom!

Vajon teljesítette a feljelentési kötelességét Gulyás Gergely?
A Miniszterelnökség vezetője szerint bűncselekmény, ha valaki pénzért kerül előbbre az állami egészségügyi várólistán. A Transparency International Magyarország adatigénylésben kérdezte meg: tett-e feljelentést Gulyás Gergely, akinek hivatalos személyként ez kötelessége lenne – ellenkező esetben ő maga is törvényt sérthetett. Mindeközben a bíróság első fokon a TI Magyarországnak adott igazat az Uzsoki Utcai Kórházzal szemben indult adatperben, így egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy felderítsék az ügy hátterét.

Családok kényszerülnek vissza Ukrajnába, ahol újra fellángolt a háború
Az oroszok intenzív rakéta- és dróntámadást indítottak a napokban Ukrajna és fővárosa, Kijev ellen. A magyar kormány eközben kárpátaljai, zömében magyar ajkú családok százainak nem hajlandó támogatott lakhatást biztosítani. Sokuk így kénytelen visszatérni a háborús Ukrajnába – figyelmeztet a Magyar Helsinki Bizottság. 

MNB-ügy: a rendőrség ezúttal befogadta a  Transparency International feljelentését
Az Állami Számvevőszék március elején közzétett jelentéseire figyelemmel újból feljelentést tett a Transparency International a Magyar Nemzeti Bank által kezelt vagyon alapítványi eltüntetése ügyében. A feljelentést most csatolták a hűtlen kezelés gyanújával már korábban elindított nyomozáshoz.

15 pontban a 15 éves Orbán-rezsimrőlPolitical Capital 15 pontban elemezte a 15 éves Orbán-rezsimet. Az elemzés átfogó képet ad arról, hogyan alakult ki és működik ma Magyarország politikai rendszere. Bemutatja a hatalomkoncentráció lépéseit, az intézmények leépítésének logikáját, a rendszerszintű korrupció szerepét és a politikai alternatívák ellehetetlenítésének eszközeit, valamint, hogy hogyan vált a nyilvánosság kontrollja a rezsim egyik legfontosabb hatalomtechnikai eszközévé.
Elolvasom!

A TISZA az adatbázis-versenyben is beérte a FidesztPolitical Capital elemzésében leírja, a TISZA a konzultációs kampányával több, mint 1,1 millió önkéntes válaszadó adatait gyűjtötte be teljesen legálisan, és ezzel a támogatottság mellett újabb területen zárkózott fel a Fideszhez. Hasonló teljesítményre az elmúlt 15 év egyetlen ellenzéki formációja sem volt képes, sőt, jellemzően pár százezer aláírás összegyűjtése is óriási nehézséget okozott.
Elolvasom!

Tévhitek és tények az EP-szavazások mögöttHarsányan vádolják egymást az EP-képviselők lógással, ezért a Political Capital megnézte, hogy 2024 második felében a név szerinti szavazásokon melyikük hányszor nyomott gombot. Ennél is fontosabb, hogy a „nem-szavazások” mögött olykor tényleges fizikai távollét, olykor politikai-taktikai megfontolások húzódnak meg. Ahol csak lehetett, ezt is beazonosította. Van, amiben a TISZA a rekorder, van, amiben a Fidesz.
Elolvasom!

Kérdések és válaszok a 2025-ös Pride-dal kapcsolatban
A Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közös tájékoztatóban válaszolják meg a legtöbbeket foglalkoztató kérdéseket a felvonulással kapcsolatban.
Elolvasom!

A kormány igazságügyi reformról szóló törvénytervezetének véleményezése
A tervezet szerint az új törvény az „igazságszolgáltatás hatékonyságának fejlesztése és a minőségi igazságszolgáltatás feltételrendszerének szélesítése” érdekében szükséges. A módosítások azonban több esetben a fenti célokkal ellentétes hatással járnának. Az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság közösen véleményezte.
Elolvasom!

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Fővárosi Önkormányzat az új átláthatósági rendeletének tervezetét!
A K-Monitor nemcsak véleményezte az anyagot, hanem konkrét javaslatokat is tett annak érdekében, hogy a fővárosi működés még átláthatóbb és elszámoltathatóbb legyen.
Elolvasom!


Köszönjük, hogy olvastál minket!

Ha tetszett a hírlevél, és ismersz olyat, aki szívesen olvasna minket, bátran továbbítsd neki!
Ha továbbítva kaptad a hírlevelet,
itt tudsz feliratkozni.

Jövő hónapban újra jelentkezünk friss híreinkkel a civilek világából!

Next
Next

Figyusz! Új pályázatok és civil kampányok - áprilisi hírlevelünk