Meg tudjuk védeni magunkat - februári hírlevelünk

Ha még nem iratkoztál fel hírlevelünkre, itt megteheted!

Kedves Barátunk!

Sokszor vagyunk csalódottak, amikor erőfeszítéseink hiábavalónak bizonyulnak, és még a legkisebb sikerért is nagy árat kell fizetnünk. Ilyen pürrhoszi győzelem volt a pedagógusok béremelése és ilyen az Európai Bizottság friss kötelezettségszegési eljárása is a szuverenitásvédelmi törvénnyel szemben - mert amíg a hatalom fenyegetést lát a független, alulról szerveződő civil társadalomban, addig civilként a munkánkat végezni küzdelmes és kihívásokkal teli marad. De nincs okunk csalódottnak lenni.

És legfőképp: nincs okunk félni.

Hiszünk a munkánkban, és hiszünk a közösségeink erejében. Példát vehetünk elszántságban a tanárokról, szolidaritásban a diákokról. Az elmúlt évek civileket megbélyegző jogszabályai kapcsán pedig már a civil szervezetek is megmutatták: ki tudunk állni magunkért, és meg tudjuk védeni magunkat. És közben tovább dolgozunk egy igazságos, egyenlő és szolidáris Magyarországért.

Bármeddig is működik majd egy ilyen silány törvény által létrehozott propagandahivatal, nem fog mást elérni, mint hogy még jobban összezárunk, mert együtt erősebbek, bátrabbak és felkészültebbek vagyunk a hatalom vegzálásaival szemben.

Továbbra is ki fogunk állni minden civil mellett, aki hozzánk fordul segítségért, és bátorítunk mindenkit, akit megijesztett a hatalom: ne féljen, mert nincsen egyedül.

A Civilizáció csapata

Az Európai Bizottság megvizsgálta a tavaly decemberben elfogadott szuverenitásvédelmi törvényt, és úgy határozott, hogy az uniós jog megsértése miatt kötelezettség-szegési eljárást indít a magyar kormánnyal szemben! 

Köszönjük a rengeteg támogató aláírást! Büszkék vagyunk rá, hogy ennyi civil elkötelezett a demokrácia, az emberi jogok és a jogállam védelméért! 

Bővebben!

DÖBBENET!

Volt-e köze Kóka József roma származásának ahhoz, hogy az őstermelőt és családját szénné bírságolták a rendőrök? Nehéz határozott választ adni. De a Helsinki Bizottság anyagából már így is látható, hogy a helyi rendőrök mást értenek jogegyenlőségen és tisztességes eljáráson, mint egykor Deák Ferenc.

“GYŐZELEM”

Továbbra is Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama. Az európai uniós pénzek lehívása érdekében meghozott korrupció elleni és jogállamisági intézkedések, bár vannak köztük előremutatóak, önmagukban nem tudják helyreállítani a jogállamot, és felszámolni a rendszerszintű korrupciót – derül ki a TI Magyarország jelentéséből.

JOGSÉRTŐK

Egy menekülő gyerek deportálásáért marasztalta el az államot a strasbourgi bíróság. Az iraki kurd fiút bármiféle vizsgálat nélkül kényszerítették át Szerbiába a magyar rendőrök. Az embertelen szabályok azóta is élnek, noha több nemzetközi bírósági ítélet mondja ki, hogy ezek súlyosan alapjogsértőek - írja a Helsinki Bizottság. A menekülő gyerekekkel ma is így jár el a magyar állam.

ÜRES ZSEBEK

A vagyonnyilatkozati rendszer sok évtizede műsoron lévő abszurd drámájának újabb felvonását tekinthettük meg idén január 31-én. A NER állami és pártvezetői 2023-ban sem szegényedtek el, ám változatlanul nem tudjuk, hogy becsületesen gazdagodtak-e meg, vagy a korrupciónak köszönhetik a szerencséjüket. A Trancparency írása arról, hogy mi a baj a vagyonnyilatkozatokkal és mit kéne tenni, hogy értelmet nyerjen a vagyonbevallások rendszere.

"Mesékkel az emberi jogi nevelésért" önképző online műhely - EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata
2024. Február 13. 18:00

Keressük együtt a mesék segítségével az emberi jogi nevelés lehetőségeit! Az önképző műhelyben ötleteket, módszertani megoldásokat, jó gyakorlatokat osztanak meg egymással a résztvevők, akik 3 havonta személyesen, 2 havonta online jönnek össze, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Lépj be a zárt Facebook csoportba, ahol minden részletet megtalálsz!

Tiszta Szavazás - online műhelyek a CKA, TASZ és Political Capital közös szervezésében
2024. február 15. 17.00-20.00 / február 20. 17.00-20.00 / március 9. 10.00-13.00

Jelentkezz ezen a linken!
A résztvevők megismerkedhetnek a 2024-es, összevont önkormányzati és Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatban a megváltozott jogszabályokkal, a legjellemzőbb választási visszaélésekkel, és azzal, hogy mit tud tenni egy átlagos állampolgár a választások tisztaságáért.

Nem találod a szavakat? Hogyan beszélgessünk a “genderideológiáról” a mindennapokban? - Háttér Társaság
Február 17. Nyíregyháza

Regisztrációs link itt érhető el.
Genderlobbi, női princípium, Brüsszel, demográfiai válság, Soros, abortuszbiznisz, EU-diktatúra, importált szexualitások, csak-a-négy-fal-között… Az elmúlt években egyre gyakrabban halljuk a kormányzati propagandamédiában ezeket a hívószavakat. Ezúttal Nyíregyházán vehettek részt a tréningen, ahol az egyéni mentális megküzdési módszerekről, érvelésről és ideológiákról tanulhatsz szakértőktől. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A facebook esemény elérhető itt.

A klímasemlegesség kommunikálása a helyi közösség számára webinárium az Energiaklub szervezésében
2024. február 20. - online

Jelentkezz január 19-ig ezen a linken!
A webináriumon kiderül, hogyan kommunikáljuk annyira érthetően, világosan és érdekfeszítően a klímasemlegesség fogalmát, hogy a helyi közösség elköteleződjön és együttműködjön. Részletek itt!

Rizspelyvából fenntartható szigetelőanyag – webinárium az Energiaklub szervezésében
2024. február 20. - online

Jelentkezz január 19-ig!
Az online szakmai ebéden az olaszországi Ricehouse alapítója osztja meg tapasztalatait arról, hogy hogyan használják a rizstermesztés melléktermékeit (szalma, pelyva) fenntartható épületfelújításra. Részletek itt!

Stratégiai tervezés - Képzés a Közélet Iskolájában
 2024. február 24-25.

Jelentkezz február 11-ig ezen a linken!
A rendszeres stratégiai tervezés segít abban, hogy célirányosan működjön egy szervezet, hogy ledobja a kiüresedett, már terhes szokásokat, hogy fejlődjön és sikereket érjen el a csoport, és hogy motiváltak maradjanak a tagok. Részletek itt.

Zöldülő szervezetek online workshop - Cromo Alapítvány
Február 27. 13:00-15:00

Jelentkezés február 16-ig ezen a linken.
A workshop célja, hogy a civil szervezeteket támogassuk környezettudatos megoldások megismerésében, egymástól tanulásában.

Évszakok és ciklikus megújulás – szervezeti jóllét műhely a Közélet Iskolájában
2024. március 6.

Jelentkezz március 3-ig ezen a linken!
A 3 órás műhelyen a résztvevők interaktív módszerekkel ismerik meg a szervezeti évszakok jellemzőit, reflektálnak a saját évszakukra, hallanak róla, hogy hogyan tudnak olyan csapatot építeni, ahol van lehetőség a megújulásra, majd a szervezőkkel közösen megoldásokat keresnek, hogy mit tehetnek abban az esetben, ha a csoporttagok évszakjai nincsenek szinkronban. Részletek itt.

A propagandamédia célkeresztjében – műhely a Közélet Iskolájában
2024. március 19.

Jelentkezz március 17-ig ezen a linken!
Ezen a bevezető műhelyen néhány eszközt adunk arra az esetre, ha médiatámadás éri a csoportodat, és gyakorlati szempontokat kaphatsz a stratégiád kialakításához. Részletek itt.


PÁLYÁZAT

Fejlődésben+ néven ismét itt a lehetőség lelkes állampolgároknak és civil szervezeteiknek, hogy

  • hatékonyan lépjenek fel a számukra fontos ügyekben,

  • megvalósítsák saját ötleteiket

  • és szervezetként is fejlődjenek.

Beadási határidő: 2024. április 5 (péntek) 14.00

Részletek és jelentkezés itt!

Minden, amit tudni akartál a zárolt uniós pénzekről, de nem volt kitől megkérdezni

A Magyar Helsinki Bizottság interaktív oldala infografikákkal mutatja meg, miért van még mindig zárolva az országnak szánt uniós támogatások nagyobbik része, 21,8 milliárd euró, azaz mintegy 8300 milliárd forint.

Alaptörvény-ellenes fél évvel a választások előtt módosítani annak szabályain

Elfogadta az Országgyűlés a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának új szabályait. Bár a bevezetett, arányos rendszer üdvözlendő, a TASZ álláspontja szerint alaptörvény-ellenes ilyen röviddel a választások előtt módosítani a szabályokon. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az országgyűlésben a szükséges többséget élvező politikai erők a maguk képére formálják a rendszert.

Populista szövetségépítés az Európai Unióban és Magyarország ebben játszott szerepe

A Political Capital a 2024-es európai parlamenti választásokra készülve megvizsgálta az európai populista radikális pártok helyzetét, szövetségépítési kísérleteit, és a magyar kormány ebben játszott szerepét.

Két választás egy időben: kik szavazhatnak?

Június 9-én először tartanak egy napon két, egymástól rengeteg tekintetben eltérő választást. Két, önmagában is bonyolult választásról van szó, a kettő együtt tartása viszont soha korábban nem tapasztalt kihívások elé állítja a választási szerveket és a választópolgárokat – azaz mindannyiunkat. A Political Capital választási szakértője a 24.hu-n megjelent írásval segít az eligazodásban.

Ügyvezetőt keres az Energiaklub

A szervezet munkájának napi szintű irányítására és felügyeletére keres elhivatott ügyvezetőt az Energiaklub Szakpolitikai Intézet. Jelentkezési határidő: 2024. március 14. Jelentkezés és részletek itt.

HR Konzultánst keres az Amnesty International Magyarország

A szervezet az elmúlt években jelentős növekedésen ment keresztül, és az ezzel összefüggő munkaügyi kihívások megoldásához, munkaügyi folyamataik folyamatos fejlesztéséhez keresnek egy tapasztalt külső szakértőt konzulensnek, aki havonta 10-15 órában (szükség szerint bővíthető) segíti a szervezet fejlődését. Jelentkezési határidő: 2024. február 20. Jelentkezés és részletek itt.

Junior dezinformációs elemzőt keres a Political Capital

A jelentkezőt rövid távra keresik. Jelentkezési határidő: 2024. február 11. Jelentkezés és részletek itt!

Civil tagság az EU monitoring bizottságokban - kerekasztal beszélgetés a NIOK Alapítvány szervezésében
2024. február 23. Budapest

Mi lehet a nem kormányzati tagok szerepe a monitoring bizottságokban? Hogyan működnek a gyakorlatban, mekkora hatással tudnak lenni a fejlesztésekért felelős szervekre? Van-e lehetőség valódi érdekképviseletre, és hogyan tud bekapcsolódni ebbe a munkába a hazai civil társadalom? Regisztráció ittRészletek a Facebook eseményben!

Sign for Human Rights
2024. február 09. Pécs

Az Amnesty International szervezésében megrendezésre kerülő Levélíró Maraton keretében február 9-én az idei év eseteivel és a korábbi sikersztorikkal is megismerkedhetnek a résztvevők. Pécsett a Reggeliben írhatnak szolidaritási üzeneteket, aláírhatják a petíciókat és még ajándékok is várják őket. Az este második felében három zenekar hívja fel a figyelmet az Amnesty kampányára, az emberi jogokra és a közös kiállás fontosságára. Regisztráció itt.

Queer Alkotó Klub fiataloknak - Háttér Társaság
2024. február 29. Budapest 

Osszátok meg a fiatal queer ismerőseitekkel, hogy a Háttér társaság várja őket zine-t készíteni! A klub beszélgetéssel kezdődik a zine-ek történelméről, eszköztáráról, majd a szervezők segítenek inspirálódni, illetve megtalálni a legjobb formát a mondandód megjelenítéséhez. Alkoss velük, és fedezd fel hogyan lehet a zine az aktivizmus és az önkifejezés eszköze! Regisztráció itt! 

"Tisztítsd meg a webet!” kampány 
2024. február 5-9.

Egyesítsük erőinket a nemi sztereotípiák csökkentéséért, a nők elleni online és offline erőszak ellen!  Az Amnesty olasz, lengyel és szlovén szervezeteivel közösen indította el a "Tisztítsd meg a webet" kampány, hogy lehetőséget adjon a biztonságos online terek megteremtésére. 5 napon keresztül mindig új edukatív feladatot találhattok a #StandbyMe oldalán, aminek segítségével eszközökhöz és információhoz juthattok a biztonságos online terek kialakításához. Aktivációs kód: SBM. Csatlakozzatok Ti is!


Köszönjük, hogy ovlastál minket! Jövő hónapban újra friss hírekkel jelentkezünk a civilek világából!

Ha szeretnél minden hónapban értesülni civil programjainkról, iratkozz fel hírlevelünkre!

Previous
Previous

Fék és ellensúly - márciusi hírlevelünk

Next
Next

Tökéletes bizalom, civil díj és drogstratégia - januári hírlevelünk