1% Egyszerű! - áprilisi hírlevelünk

Ha még nem iratkoztál fel hírlevelünkre, itt megteheted!

Kedves Barátunk!

Tudjuk, hogy sok civil szervezet számára az 1%-os adófelajánlásból származó bevétel létfontosságú, de gyakran kevés erőforrás jut a kommunikációra, hogy elérjétek a potenciális támogatókat. Ezért idén is szeretnénk segíteni: ingyenesen hozzáférhetővé tesszük a Civilizáció koalíció által készített régebbi és új 1%-os kommunikációs anyagokat.

A korábbi insta lapozgatónk felhasználásával animált videót készítettünk, amit több variációban is megtaláltok ezen a linken.

A civil szívből készültek idénre 1%-os verziók is.

A korábbi anyagokból ajánljuk:

Tavaly 26%-kal többen ajánlották fel adójuk 1%-át, így több mint 15 milliárd forint került civil szervezetekhez. Bízunk benne, hogy idén sem áll meg a növekedés üteme!

Sok sikert az 1%-os kampányhoz!


A Civilizáció csapata

Amerikai ösztöndíjprogram a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében! - Online tájékoztató

Április 8., 17.00 órától

Tanulj közösségszervezést az Egyesült Államokban, a közösségszervezés hazájában! Az ösztöndíjprogramra április 11-ig lehet jelentkezni, de ha többet szeretnél tudni, akkor gyere el online tájékoztatónkra!

Részletek és jelentkezés itt!

Bűnözés krétával? Rongálásnak tekintett véleménynyilvánítás panelbeszélgetés a Helsinki Bizottság szervezésében
Április 10. 18:00 - Pécs, Apolló Mozi 
Hogyan fejezhetjük ki szabadon politikai véleményünket, ha a kormányerő közpénzes milliárdokból kiplakátolt gyűlöletüzeneteire még golyóstollal sem írhatjuk fel, hogy NEM?
Regisztráció itt!


Mossuk kezeinket - dokumentumfilm vetítés és beszélgetés (TASZ - Direkt36)
Április 25. 19 óra - Pécs, Apolló mozi
Gyere, és nézd meg a kórházi fertőzésekről szóló tényfeltáró dokumentumfilmet, majd beszélgess a film készítőivel!

Európai és magyarországi trendek két választás után – A Lakmusz, a Mérték Médiaelemző Műhely és a Political Capital közös konferenciája
Június 12. - Budapest, Nádor utca 15.
Mind magyar, mind európai perspektívából a legfőbb kérdés, hogy Orbán Viktor várakozásainak megfelelően június 9-e áttörést hoz-e az európai populista erők számára. Az önkormányzati választások után pedig az is jobban látszani fog, mely belföldi politikai szereplők vehetnek új lendületett. Részletek és regisztráció itt!

Újra Mini Arc kiállítás, ezúttal Szegeden!

Helyszín: Szent-Györgyi Albert Agóra, Szeged

2024. április 6. – május 6.

hétfő-péntek: 8.00-20.00, szombat 9.00-17.00

Ide kattints az esemény Facebook oldaláért!

 „Két év után végre megölelhettem a gyermekeim apját”

D. Dominika kétgyermekes édesanya. Kislánya 5 éves, fia pedig mindjárt betölti a 7-et. Dominika párja már két éve ül börtönben. A havonta beadott kérelmek ellenére csak most kaptak engedélyt arra, hogy családi beszélőn találkozzanak, ahol a gyerekek végre megölelhették, megpuszilhatták az apukájukat.

Átláthatóbbá váltak az Ez a Minimum! programhoz csatlakozó önkormányzatok

Volt honnan javítani az önkormányzatok átláthatóságán, de nagyvárosi szinten a civil Ez a Minimum! program révén ma már vannak olyan önkormányzatok, amelyek működése jól nyomon követhető a lakosok számára.

Miskolcon is elérhető a TASZ!

Ha úgy érzed, hogy az állam vagy állami szervek megsértették a jogaidat, már Miskolcon is fordulhatsz a TASZ jogsegélyszolgálatához. Keresd őket a miskolc@tasz.hu címen, illetve nézd meg, hogy milyen témákban tudnak segíteni a TASZ jogsegély Miskolcon oldalon. 

Mérföldkő a Pegasus-ügyben: a titkosszolgálatok nem tagadhatják meg a tájékoztatást automatikusan arról, ha valakit megfigyeltek

Két éc után elsőfokon pert nyert a TASZ az Alkotmányvédelmi Hivatallal (AH) szemben, Adrien Beauduin belga diákaktivista, a CEU volt hallgatója ügyében, akinek a telefonján kimutatták a Pegasus kémszoftver nyomait. Az ítélet azért úttörő, mert kimondja, hogy a titkosszolgálatok nem tagadhatják meg automatikusan a tájékoztatást arról, hogy valakit megfigyeltek-e.

Új eljárások lefolytatását rendelte el a bíróság Pegasus-ügyben

A Tasz ügyfelei – Csikász Brigitta, Dercsényi Dávid és Németh Dániel újságírók, valamint Patócs Ilona ügyvéd – azért fordultak a NAIH-hoz, hogy tárja fel az őket ért jogsértéseket. Erre nem került sor. A Fővárosi Törvényszék elsőfokon úgy ítélt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alapjogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a Pegasus-szal megtámadott ügyfeleink jogai, ezért új eljárások lefolytatását rendelte el a bíróság.

A bíróság kimondta: nem titkolhatják tovább vagyonukat a Hell Energy tulajdonosai 
Miután a Hell energiaital cég tulajdonosai felkerültek a Forbes leggazdagabb magyarok listájára, beperelték a lapot. A TASZ ügyvédei képviselték a Forbes-t az eljárásban. A bíróság kimondta, hogy nem titkolhatják a Hell Energy tulajdonosainak vagyonukat, így az állampolgárok láthatják a birodalom épülését, amely 2008 óta több mint 45 milliárd forint állami és EU-s támogatást kapott.

Javaslatok a gyűlölet(keltő) beszéd ellen

A gyűlölet- és sértő beszéd egyre gyakoribb mind a személyes interakciókban, mind a politikai és online térben. Nem kell elfogadnunk ezt! A Haver Informális Oktatási Alapítvány, a Budapest Pride és a Political Capital két javaslatcsomagot dolgozott ki, amelyek visszaszorítanák az előítéleteket, és segítenének egy befogadóbb társadalom létrehozásában. A két javaslatcsomagot itt éred el!

Csoportdinamika képzés civil szervezeteknek a Civil Kollégium Alapítvánnyal

Április 19-21., - Kunbábonyi Képzési Központ

Részletek és jelentkezés itt!


Bevezetés a közösségszervezésbe képzés - online 3 alkalmas képzés a Civil Kollégium Alapítvánnyal

Április 27. szombat/május 4. szombat/május 11. szombat: 10.00–15.00-ig

Jelentkezz április 19-ig a CKA online képzésére!


Hogyan építsünk fenntartható szervezetet? - forrásteremtés képzés a Közélet Iskolájában

Május 3-4. (15-19 és 10-16 óra)

Jelentkezz április 21-ig ezen a linken!

Részletek itt.

Hol a nő helye?  Képzés a nemek közötti egyenlőségről a Közélet Iskolájával

Május 11. (10-18 óra)

Jelentkezz április 28-ig ezen a linken!

Részletek itt.


Kritikai térképezés a részvételi akciókutatásban – Műhely a Közélet Iskolájában

Május 21. (17-20 óra)

Jelentkezz május 16-ig ezen a linken!

Részletek itt.


Befogadó iskolák és Befogadó munkahelyek - E-learning képzés az Amnestyvel

Az Amnesty befogadó iskolák kurzusa bemutatja, hogy a fiatalok hogyan tudnak hozzájárulni egy olyan biztonságos iskolai légkörhöz, ahol mindenki önmaga lehet, akkor is, ha valamilyen, például szexuális és nemi kisebbségi csoport tagja. A befogadó munkahelyek kurzus bemutatja, hogyan sérülnek a szexuális és nemi kisebbséghez tartozó emberek jogai a munkahelyeken, milyen lépéseket tehet a munkáltató az LMBTQI emberek befogadásáért.

Kutatás médiafogyasztási szokások, érdekérvényesítés, aktív állampolgárság témakörében - kérdőív - Demokratikus Ifjúságért Alapítvány

A DIA kutatás végez a 13-35 éves korosztály körében a jelenlegi médiafogyasztási szokásokról és érdekérvényesítő eszközökről.

KÉRDŐÍV ELÉRHETŐ ITT!

Nem adja ki a kormány a kegyelmi döntések ellenjegyzéséről beszámoló adatokat

A kegyelmi botrány után a K-Monitor közérdekű adatigénylésben kért adatokat az Igazságügyi Minisztériumtól arra vonatkozóan, hogy 2013 óta milyen jellegű kegyelmi kérvényeket ellenjegyzett az igazságügyi miniszter. A tárca elutasította az adatigénylést.

Van ennél nagyobb gondunk? – Klímaszkepszis és klímarelativizmus Magyarországon (Political Capital)

A helyes klímakommunikáció olyan, ami mutatja ugyan a helyzet súlyosságát, de nem a pánikoltatásra helyezi a hangsúlyt, hanem pozitív cselekvésre ösztönöz. Megnéztük, mennyire jeleskedik ebben a kormány és a kormányzati irányítású média. Spoiler alert: az önértékelés és a valóság összhangja egyelőre hiányzik.

A Political Capital 2 heti politikai hirdetés-figyelője

235 millió vs. 70 millió forint: az előbbit a kormányoldal szereplői hirdették el, az utóbbit 13 ellenzéki párt együttvéve, az év eleje óta. Ha csak a pártokat nézzük, a Fidesz 48 millió forintot költött az évkezdettől – annyit, mint az őt követő 8 ellenzéki párt együttvéve. Mennyit költött Szentkirályi Alexandra , Vitézy Dávid vagy épp Karácsony Gergely? Olvass tovább.

A határvadászat és a 76. számú bírói álláshely

A Magyar Helsinki Bizottság gimnazista ügyfele csak a kormánynak akart üzenni, de előbb a rendőrség, majd a bíróság csorbította alapjogait, így ügye az Alkotmánybíróságra került.

Együtt a tényalapú és hiteles társadalmi kommunikációért

A Menedék-Migránsokat Segítő Egyesület és a Szubjektív Értékek Alapítvány együttműködve a társadalomtudományi kutatásokkal professzionalizálná a civil szervezetek kommunikációját. Céljuk egy közös kutató-elemző műhely létrehozása, amely minőségi információval segíti a hálózatba kapcsolódó szervezeteket. Cél, hogy a projekt végéig legalább harminc hazai civil szervezet csatlakozzon a hálózathoz!

Részmunkaidős adománygyűjtő munkatársat keres a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány

Feladatok:

  • Elsősorban nemzetközi pályázatfigyelés és pályázatírás, beszámoló, büdzsé összeállításban való közreműködés

  • Részvétel a forrásteremtési stratégia kialakításában és megvalósításában

  • Kapcsolatépítés és -tartás támogatókkal

  • Részvétel az új adománygyűjtési irányok kidolgozásában

További információért kattints!

Jelentkezési határidő: április 12.


Aktivizmus koordinátort keres az Amnesty

Az Amnesty csapata LMBTQI+ közösség jogaiért, illetve a nemek közötti egyenlőségért dolgozó tematikus aktivista csapat koordinálására keres munkatársat. 

További információért kattints!

A jelentkezés határidő: április 15. éjfél


 Köszönjük, hogy olvastál minket! Jövő hónapban újra jelentkezünk friss híreinkkel a civilek világából!

Ha még nem iratkoztál fel hírlevelünkre, itt megteheted!

Next
Next

Fék és ellensúly - márciusi hírlevelünk